Ez szabásminta nélkül csak a nagyon egyszeru esetekben, pl. sima felületu kárpitos heverokön, vagy kárpitos fotelokon lehetséges. Szabásmintaként használhatjuk a régi kárpitos huzat darabjait, vagy azok alapján, csomagolópapírból kivágott mintákat. Ez foként akkor elonyös, ha több azonos bútordarabot, vagy szövetrészt kell kiszabnunk. A levarrandó szélekre mindig hagyjunk rá 25-30 mm-nyit.

Nagyon ügyeljünk a minták "tájolására", bársonyanyagoknál pedig a söprési irányra, azaz a flórszálak elfekvésének az irányára. Általános mintaillesztési követelmény, hogy a tengelyesen szimmetrikus daraboknál ezzel azonosan elhelyezett legyen a szövetek mintája. A bevonó anyag lánciránya az ülobútoroknál a beülési iránnyal, fekvobútoroknál pedig a hossziránnyal azonosan helyezkedjen el. A plüss-szöveteknél a szálak elfekvési iránya felülrol lefelé, illetve belülrol kifelé, az ún. söprési irányba essen. Bútoron belül viszont a következo szabályokat igyekezzünk betartani: ülésnek a támlával és elolappal, a támlának a hátfallal, a karoknak a karoldal lemezekkel kell illeszkedniük. Ezt akkor a legkönnyebb betartani, ha e felületeket egy darabban kiszabott szövettel boríthatjuk be. Továbbá arról se feledkezzünk el, hogy a bútorgarnitúra azonos rendeltetésu és helyzetu felületein mintaazonosságot kell létrehoznunk. Ez nem vonatkozik a jellegtelen, pl. aprómintás anyagokra, továbbá a gombok bevonatára és az azonos anyagból készített élszegélyekre. (A kárpitozott garnitúrák mintaillesztési szempontjait februári lapszámunkban közölt táblázatban foglaltuk össze.) E kívánalmaknak elég nehéz eleget tenni, de koncentrált figyelemmel megoldhatók a kezdeti nehézségek.
A mintás szövetdarabok kivágásakor jelöljük be a szabásminta középvonalát, ennek alapján vágjuk ki a megfelelo méretu darabokat. Ezek mindig magukba foglalják a szegési ráhagyásokat, szabókrétával ajánlatos a visszahajtások kontúrjait bejelölni. Ha a kárpitos huzat darabjai elore összevarrhatók, fércöltésekkel erosítsük össze a huzat tokot. Így jól ellenorizhetjük a mintázat folyamatosságát, kello öszszeillesztettségét. A kisebb igazításokat így még könnyen elvégezhetjük, és ha lazán feszített huzatot készítünk, a párnázatra húzva is ellenorizhetjük a levarrandó részek mérethelyességét. Ezt foként heveroknél, szabad párnáknál célszeru megejtenünk.
Lényegében most érkeztünk el munkánknak ahhoz a szakaszához, amely talán a legváltozatosabb, és eredménye fokról-fokra egyre látványosabb lesz, hiszen a bútordarabokra most kezdjük felhúzni új ruhájukat.
Elobb mindig a nagyobb, egyszeruen felerosítheto darabokat rögzítsük a párnázat fölé. Az ülésekre, sima háttámlákra, fekvofelületekre, szabad párnákra helyezzük fel az új kárpitdarabokat. Helyükön elobb a középvonalban tuzzük le tuzo-, vagy gombostukkel, mégpedig attól függoen, hogy tartó-, vagy párnázóanyag az alap. A kárpit feszességét pedig a párnázathoz, és a kárpitozás jellegéhez igazodva határozzuk meg. A régebbi párnázatok alaposan kifeszített, míg a korszeru, tollpárna hatásúak lazán eligazított kárpitanyagot igényelnek. Ez utóbbiak többnyire élszegéllyel szegett éluek, míg a feszes kárpitozású huzatok legfeljebb csak élükkel összevarrt darabokból állnak . Általánosabb esetekben csupán a hátoldalukon, alsó részükön letuzöttek, illetve a sarkukon összevarrtak.
Ezeknek a kárpitját elobb az egyenes oldalaik mentén visszahajtva kifeszítve kituzotukkel rögzítsük a keretre. A mintairányokat ellenorizzük, igazítsuk be a szövet láncirányát a hosszanti élekkel párhuzamosra, és középrol enyhén a végek felé simítva a szövetet az élek mentén eroteljesen meghúzva feszítsük meg az anyagot. A kituzést elobb a rövidebb oldalakon, majd ezt követoen a hosszabbakon folytatva tuzzük le a betét szélére, pontosabban attól 20-25 mm-re. A kituzés után üljünk többször körben a betétre, majd újra feszesre húzva megint tuzzük körül a kárpit széleit. A sarkokat visszahajtott bevágásokkal, vagy a kárpit alá igazított visszahajtással alakíthatjuk ki . Ezt követoen tuzogéppel egymás mellé beütött kapcsokkal fogassuk le a kárpit széleit. A sarkoknál kis görbe tuvel, lencérnával, a kárpitkeret aljától felfelé haladva 5-7 mm-es, ún. dugott öltésekkel haladjunk felfelé. Ennek lényege, hogy a fonalszál a visszahajtás alatt halad felfelé, és a szomszédos anyagba mindig 1-1,5 mm-rel lejjebb, vízszintes irányba hatol be. Az öltések meghúzásakor a szövetélek egymásra szorulnak, de az öltések nem látszanak. Ez a legtöbb egyszeru kárpitozású ülo- és fekvobútor sarok kialakításánál, továbbá teljesen bekárpitozott szék- és foteltámlák oldalvarrásainál is alkalmazható elvarrási mód .
Ívelt támlák vagy más alkatrészek behúzásakor a sarkok kituzése után az ívelt kontúrokra merolegesen erosen húzzuk meg az anyagot, mégpedig a görbület irányába, majd simítsuk ki a ráncokat, tuzzük ki a hátoldalon, majd kapcsokkal rögzítsük (4). Székek karfa vagy támlaoszlopainál elobb a két elso sarkánál, majd hátul középen, utána pedig elol és két oldalt középig tuzzük fel a szövetet. A szövetet a támla- és karoszlopoknál hajtsuk viszsza 45 fokban, hogy a visszahajtott él érintse az oszlop belso élét, és vágjuk be az anyagot átlósan . A kétfelé vált hajtást simítsuk a karfa mellé, vágjuk a széleket 20-30 mm szélesre, majd a visszahajtott széleket nyomjuk a karfa és a párnázat közé, a kárpitszéleket pedig jól lefeszítve tuzzük le.
Az igényesebb kárpitozású bútordarabok többnyire szélre varrt kéderezéssel készülnek. Ezek áthúzása elég fogós feladat, de ez még nem jelenti azt, hogy kárpitcseréjük otthoni körülmények között nem megoldható. Eloször is a kéderszegélyeket kell elkészítenünk. Ezek magjaként kb. 5 mm-es, egyenletes fonású kenderzsinórok szolgálnak, amelyeket kb. 50 mm széles szövetcsíkba burkolva kell levarrni. A kézi varrás kissé idoigényes, de a gépi varráshoz meg különleges kialakítású varrótalp szükséges . A lapfelületekre beillesztve tuzzük fel a borítóanyagokat , közéjük pedig úgy illesszük be a kédert, hogy a bevont zsinór szorosan a szövetélek közé ékelodjön. Az alsó borítóanyagot, az ún. bódnit hajtsuk vissza, a szövetszéleket pedig görbe tuvel kétsorosan öltsük az élkeret párnázott szélére . A bódniszövet visszahajtása után annak széleit a már szokásos módon feszesre húzva rögzítsük a keret alsó felületére, a lapfedoanyagot pedig kifeszítve tuzzük le az ülokeret hátsó és oldalsó részére . Ezt a megoldást alkalmazhatjuk szabadpárnák, vagy ágybetétkárpitok látható felületeinek élkivarrásainál is.
A kéderezett élu oldalborító anyagokat egyszerubben is az alappárnázatra, illetve a párnázat felso huzatanyagához ölthetjük, ha suru öltésu, bujtatott varrást alkalmazunk . Az alsó letuzéseket azonban ilyenkor gondosabban kell megejtenünk , mert csak így lesz egyenes a huzatszegély. Több azonos bútordarab esetén egymás után kárpitozzuk be mindegyiket, a varrások módozatait pedig a még nem, vagy alig megbontott darabról lessük le. Esetenként a szabad, azaz a leemelheto, vastagabb muszálas vattapaplannal fedett párnákra az ilyen szövethuzatokat készre varrtan is felhúzhatjuk, de az alsó felükön mindenképpen az alappárnázathoz és a szövetpótló anyaghoz öltve rögzítsük, hogy a késobbi használat közben ne csúszhasson el a kárpitanyag.
Adódhatnak ennél bonyolultabb feladataink is. Többrétegu párnázattal ellátott domború, ún. csigafeju fotelkaroknál például az oldalbevonó anyagot elobb az egyenes élek mentén tuzzük le, a külso oldalon pedig a karfa alatt visszahajtva egyenes vonalban rögzítsük közvetlenül a domború párna alatt, és ezt követoen az oldallap alján. A karfa domborulata alatti visszahajtásának egyenes vonalát kb. 50 mm széles, hosszában félbehajtott papírkarton szél szövetre tuzésével tehetjük egyenessé. A karfa homloklapján pedig a szövetet szabályos ráncokba rakva szorosan tuzzük le. A karfa elejét fedo homloklap befedésekor két megoldás között választhatunk. Vattával alábélelve, alakra szabott és visszahajtottan levasalt szövetdarabbal fedhetjük le, és szélein domborúfeju díszszegekkel rögzíthetünk a karfa állványára . A másik megoldás, hogy 5 mm-es rétegelt-, vagy farostlemezbol kivágott lapot készítünk, amit a homloklapba fúrt lyukakba facsapokkal rögzíthetünk. A leemelt homloklapra vattapaplant fektetünk, majd a borítószövet kifeszítése után a hátoldalon tuzogéppel rögzítjük a kárpit széleit, és a helyére ütve rögzíthetjük. Ilyen esetekben a kárpitozott homloklapnak pontosan kell illeszkednie a karfapárnázat élei közé.

Eltisztázó munkák

Abban az esetben, ha a bevonóanyagot a bútorállvány látható felületein kialakított aljazásokba kell erosítenünk, pl. régi székek, fotelok esetében, ezt díszszegekkel is megoldhatjuk. Elofeltétele a surun kituzve elokészített kárpitanyag. A szegezést jobbról balra kezdjük el, és minden egyes szeg beütésekor ügyelnünk kell arra, hogy a huzat gyurodésmentesen feküdjön az aljazásba. A szegfejek pontosan az aljazás széléig érjenek. A szegeket sorban egymás mellé üssük be, de a fejek egymásra ne feküdjenek fel. Nem szép, de megengedheto, hogy a szegek egy vagy több szegfejnyi távolságra kerülnek egymástól , de akkor konzekvensen, minden szegezett felületen tartsuk is be ezt a távolságot. Bortnit csak ritkán szokás használni a szegek alá, de ez ízlés kérdése is lehet.
A bortnit, azaz szegoszélt inkább ragasztani szokás, ehhez a végét szegezzük le, hátoldalát pedig kenjük be vékonyan oldószeres ragasztóval . A szikkadási ido elteltével simítsuk a takarni kívánt részre, és egy szeggel a vége elott akasszuk meg. Sarkoknál hajtsuk vissza, 45 fokban meghajtva vezessük felfelé, és egy újabb szeggel megint tuzzük le. A hajtás alá kenjünk ragasztót, majd kis ido múlva kalapáccsal megütve lapítsuk le. A ragasztáshoz használhatunk ragasztópisztolyt is , de csak széles kiömlofejjel érhetünk el minoségi munkát .
Fodor, és rojt elhelyezésére akkor lehet szükségünk, ha a lábak közötti teret szeretnénk eltakarni az állványszerkezet átalakítása nélkül. A fodrok inkább a modern bútorokon, a rojtok a régieken használatosak. Az egyszerubbek húzottak, vagy zsinórral rögzítettek, a szemberakott fodor viszont rendezettebb, és visszahajtott részére papírlemez-csíkot célszeru használnunk, amit a párnázat éléhez, vagy a díszpaplanhoz rejtett öltésekkel rögzíthetünk, esetleg a kárpitkeret szélére szegezhetünk, természetesen a fodor visszahajtott, takart felso szegélyén. Újabban divatosak a szabadon függesztett széles takarószegélyek is, amelyeknek a fodrokhoz hasonló a funkciójuk, csak egyszerubb a kivitelezésük.

Kárpitszeru huzatok

Kárpitcsere helyett választhatunk olcsóbb, látszólag egyszerubb bútoráthúzási megoldást is. A bútorvédo huzatok nemcsak a nagyon értékes kárpitokat védik a kopástól, hanem a régebbiek fakóságát is eltakarják. Igényesen megvarrva, megfelelo vászonanyagot használva akár kárpithelyettesítok is lehetnek. Elkészítésük azonban csak látszólag egyszerubb, mert ebben az esetben a lehúzhatóságukat, bútorra rögzítésüket is meg kell oldanunk, hiszen a tisztításuk gyakrabban esedékes, és mivel lazábbak, mint a hagyományos kárpitok, használat közben könnyebben el is mozdulhatnak a bútorfelületeken. Ennek ellenére az egyszerubb és modern kárpitos bútorokon is jól mutatnak.
Anyagául pamut- és lenfonalakból szott vászon-, vagy sávolykötésu szöveteket célszeru választanunk. Ezek minta és színválasztéka boséges, szélességük 80-146 cm közötti. Felhasználásukat illetoen ezekre az anyagokra is érvényesek a szöveteknél ajánlott fektetési szempontok. A kárpitszeruen kialakított huzatok azonban csak gépi varrással állíthatók össze. Az egyszínueket esetenként még egy, az alapszíntol eltéro cérnával varrva is szokás megerosíteni, ami díszíto céllal is készülhet. A régi bútordarabokhoz készített huzatokon pedig a kéderezéshez hasonló, behúzott zsinórozott szegélyekkel lehet hangsúlyosabbá tenni a huzat karakterét .
Fekhelyeken, még a kétszemélyeseken is helyettesítheti a kárpitcserét a feszesen felhúzható ágybetéthuzat, amelyet oldalt húzott- vagy rakott fodros szegéllyel hosszabbíthatunk meg . Ez ápol, s eltakar, bármikor lehúzható, kimosható, elkészítése sem túl nagy munka. Hasonló célt szolgálnak az ágytakarók. Ha a fekhely sarkainál a takaró hátoldalára felöltött tépozárakkal szorosra húzott sarokkialakításokat készítünk, akkor kárpitszeru huzattá formálhatjuk az egyszeru ágytakarót .
Nyers lenvászonból tokszeruen öszszevarrt huzatokkal is befedhetjük a puhább párnázatú kárpitozott bútorainkat, ha széleinek rögzítéséhez tépozárakat alkalmazunk, szabad párnáinak hátoldalán pedig húzózárakkal tesszük lehetové a levételüket. Ilyen esetekben azonban a szabadpárnáknál a tok soha ne legyen feszes, és a karfa oldalakon is csak annyira feszítsük ki a huzat anyagát, hogy rásimuljon a párnázatra . Az ilyen megoldásoknál a tépozárakat a nem látható felületeken helyezzük el, és tuzogép-kapcsokkal rögzítsük az állványszerkezet keretére.
Kárpitozott székeknél is alkalmazhatjuk az elobbi megoldást, de a huzatot akár bútorszövetbol is összevarrhatjuk. A támlára erosítést és a kárpit lehúzását a támla hátsó borítóanyagába varrt húzózárral könnyíthetjük meg (24). Ha pedig a támlarészre vékonyabb mintás anyagból varrt támlahuzatot is készítünk, akkor nemcsak a kopás ellen óvhatjuk meg az alaphuzatot, hanem egy érdekes kárpitkombinációval a bútorzat összhatását is attraktívabbá tehetjük.

Részkárpitozások

Bútordarabjaink kárpitozása a kényelmünket szolgálja, és esztétikai hatása is vitathatatlan. Ám ez állandó változást is jelent. Ami nagyszüleinknek jó volt, nem biztos, hogy nekünk is ugyanúgy megfelel. Sot, biztosan nem. Ezért viszont nem kell minden kommersz régi bútort kidobni. Még a kettos ágyakat sem, mert némi részkárpitozással például kényelmes fekhellyé változtathatjuk. Az ágybetét csere ma már könynyen megoldható, a kemény, már megkopott ágyfejen  pedig saját kezuleg is változtathatunk . Nem kell hozzá más, csupán 20-30 mm vastag lágy habanyag, az ágytakaróval azonos kárpitanyag, néhány méternyi szegoszalag és egy jó marék díszszeg . A kárpitanyagot hátoldala felol 20 mm széles kartoncsíkkal tuzzük le az ágyfej keretéhez illesztve , majd illesszük helyére a kiszabott habpárnát. A kárpitot alul feszesre húzva tuzzük ki, majd két oldalon is kifeszítve rögzítsük le néhány tuzogép-kapoccsal. A kapcsokat szegoszalaggal (bortnival) fedjük le, és domborúfeju díszszegekkel fogassuk le a szövetszéleket
A mostanság olyannyira divatos fonott nád ülobútorok szépek a maguk módján, ám nem mondhatók különösebben kényelmeseknek. Van, aki párnákkal igyekszik az ülésüket "megpuhítani", de ezek könnyen elmozdulnak a helyükrol. Stabilabb megoldás, ha a kiszabott habpárnát az ülofelület keretére erosített vászonhuzattal rögzítjük le. A huzatanyag szélét elobb hátul hosszában kartoncsíkkal tuzzük le, majd a habpárnát a helyére igazítva, a szövetet, vagy vásznat elol és kétoldalt feszesre húzva, tuzogép-kapcsokkal fogassuk le . A látható szegélyek eltisztázásához pedig szegoszalagot ragaszthatunk a szövet szélére .
Fekvobútorainkat, ágykanapénkat különféle tollpárnahatású párnákkal is érdemes kiegészítenünk. Ezek töltoanyaga többnyire molinóhuzatba töltött orölt hab, ún. pehely-apríték, és felül, vagy mindkét oldalukon szálbundázattal borítottak. Erre kerül fel a szövetbol varrt huzat, amelyet általában a saját anyagából kialakított szegély, élszegély foglal keretbe. Ezek általában az ülés és a támla második párnázatának szerepét töltik be, míg a hengerpárnák csak fejtámaszok. Akkor igazán mutatósak, ha alakjuk valóban henger alakú. Kialakításukkor tömörebb hablemezbol a hosszanti végeket összeragasztjuk, majd a habpalástra újabb habréteget hengerítve ezt is élben ragasszuk össze, és a habpalást magját haborleménnyel jól tömjük ki. Erre kell a formavászonból varrt tokot felhúzni, majd a szájösszehúzó zsineggel mindkét vég teljesen lezárható. A szövettok is hasonló kialakítású, csak az összehúzott szájnyílásokat egy-egy nagyobb, behúzott gomb, vagy bojtpajzs mögé rejtsük el.
Az ilyen és hasonló részkárpitozásoknak, kárpitozott kiegészítéseknek tág tere van otthonunkban, ha igényeljük a kényelmet, és meg is tesszük érte, amit kell.
Akit tehát nem riaszt el e szokatlan feladathalmaz, bátran hozzáláthat kárpitozott bútorainak a felújításához, de elotte nagyon alaposan mérje fel, hogy valójában mit képes megoldani, milyen anyagokat kell beszereznie, és foként, hogy megéri-e ezt a nagy munkát magára vállalnia, végig tudja-e csinálni.
                                   

                                                                                                                                                               Forrás.ezermester2000